Fontos mérföldkőhöz ért a Viarent Kft. közel három évtizede töretlen fejlődése. A Delta-Truck cégcsoport haszonjárművek bérbeadásával foglalkozó tagja ugyanis 2021. januártól már több vidéki városban is közvetlenül elérhetővé teszi termékeit, illetve szolgáltatásait az ügyfelek számára. A Viarent Kft. célja a franchise-hálózatába egyre több szerződéses partner bevonásával az ország minél több régiójában megjelenni.

VIARENT + Truck-repair Szombathely

Január második felétől az ügyfelek Budapest, illetve Szigetszentmiklós után már Debrecenben, Győrben és Szombathelyen is közvetlenül elérhetik a Viarent Kft. már széles körben elismert minőségű termékeit és szolgáltatásait. Legfeljebb 3,5 tonna össztömegű zárt egy-egy napra, de akár rövidebb-hosszabb távra is azonnal hozzáférhetnek, így például magánszemélyek bútorszállításhoz, költözködéshez, míg járműüzemeltetők egy szervizelés időtartamának áthidalásához gyors, megbízható és magas színvonalú megoldást találhatnak immár ezeken a helyszíneken is. Egyedi igények alapján persze a Viarent Kft. más jellegű haszonjárművek bérbeadásával, illetve hosszabb, akár több év futamidejű bérleti konstrukciókkal is áll az érdeklődők rendelkezésére a franchise-hálózatával szerződést kötött vidéki partnerein keresztül.

VIARENT + Truck-repair szerződés

Minden ugyanaz, csak a helyszín más

„Célul tűztük ki, hogy Magyarországon belül kiterjesszük a kishaszonjárművek rövid távú bérbeadásának földrajzi területét” – kezdte Páll Zsombor, a Viarent Kft. kishaszonjárműves üzletágának vezetője. „Ehhez olyan partnerekkel kötünk franchise-szerződést, akik régóta a haszonjárműves szakmában tevékenykednek, valamint saját ügyfélkörrel rendelkeznek és ismertek az adott régióban. A franchise-rendszer pedig azért fontos, hogy ügyfeleink minden partnerünknél pontosan ugyanazzal az arculati megjelenéssel, termék- és szolgáltatáskínálattal, valamint kiszolgálási színvonallal találkozzanak, mint a saját telephelyeinken. Ezáltal garantálhatjuk tehát a mindig, mindenhol egységes minőséget. Így találtuk meg a közös tulajdonosi hátterű Truck-repair Kft.-t és Cargo-Profil Kft.-t, amelyek januártól Debrecenben, Szombathelyen és Győrben képviselik majd a Viarent Kft.-t. Persze ez csak a kezdet, a közeljövőben további partnerek bevonásával az ország egyre több régiójában szeretnénk közvetlenül elérhető közelségbe kerülni ügyfeleinkhez” – magyarázta Páll Zsombor.

Többszörösen gyümölcsöző kapcsolat

„Debrecenben, Győrben és Szombathelyen is mi képviseljük a Ford Trucks márkát a Delta-Truck Kft. szerződéses partnereként, így tapasztalatból tudjuk, hogy egy nagy, erős és stabil hátterű, ugyanakkor dinamikus és hatékony együttműködést biztosító magyarországi vállalkozáshoz csatlakozhatunk most a járműbérlés kapcsán” – mondta Takács Ákos, a Truck-repair Kft. és a Cargo-Profil Kft. ügyvezetője. „Meggyőződésünk, hogy egy mindkét fél számára előnyös partneri kapcsolat alapjait fektettük le a Viarent Kft.-vel. Számunkra kedvező lehetőség, hogy ennyire magas színvonalú támogatással és erős háttérrel haszonjárművek bérbeadásával egészíthetjük ki a profilunkat. Ezzel együtt a márkafüggetlen használtjármű-értékesítésbe is bekapcsolódhatunk, valamint a Viarent Kft. járműveinek márkafüggetlen szervizelése is hozzánk csatolódik ezekben a régiókban, erősítve cégeink fő tevékenységét” – tette hozzá Takács Ákos.

Share This